A helyszíni nevezőket megkérjük, hogy a verseny napjának reggelén legyenek türelemmel a nevezésnél, mivel a gyermek és rövid távok (600m, 2000m, 3000m) rajtolnak legkorábban, ezért fontos lenne, hogy őket tudjuk először benevezni, hogy minden gyermek és rövid távon induló időben be tudjon állni a rajtba és futni tudjon. Kérünk mindenkit, hogy engedjék előre a gyermek és rövid távon indulókat.
dr. Kovács Antal olimpiai bajnok, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke.
MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Semmiképp se gyere egyedül, hozd el a családod! Színesebbnél-színesebb program vár rátok: ugrálóvárak, sportjátékok, akadály pálya, gasztroplacc, masszázs és egyéb egészségügyi szolgáltatások. Mindent kipróbálhatsz térítésmentesen! Ismerd meg Paks városát és töltsetek el egy színes napot!
Minden futó a versenyen saját felelősségére indul, ehhez a versenykiírásban foglalt feltételeket elfogadja. Aki hiányosan vagy nem megfelelően tölti ki a nevezési dokumentumot (valóságnak nem megfelelően), nem teljesíti a teljes távot, valamint aki a (chippel ellátott) rajtszámot a verseny ideje alatt letakarja/ összehajtja, és nem feltűzve viseli a mellkasán, az kizárásra kerül.
VERSENYKÖZPONT
Nyitva tartás:
2026. szeptember 11. péntek: 16:00-18:00 kizárólag a rajtszámok átvétele lehetséges
2026. szeptember 12. szombat 07:00-18:00
Paks, Gesztenyés utca 2. Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnoka mellett felállított sátor
2026. szeptember 12. szombat, Paks ASE Sportcsarnok mellett
GPS: N: 46 37.038 E: 18 50.133
• 3000 m – rajt 08:30-kor
• 2000 m gyermektáv – rajt 09:05-kor
• 600 m gyermektáv – rajt 09:30-kor
bemelegítés – 09:45-kor
verseny hivatalos megnyitója – 09:55-kor
• 3/4 marATOM 30 km (ATOM100 táv) – rajt 10:00-kor
• 2-3 fős csapatváltó 30 km – rajt 10:00-kor
• buliváltó 30 km (5-10 főig, tetszőleges váltási pontok) – rajt 10:00-kor
• 1/2 marATOM 21 km (ATOM100 táv) – rajt 10:00-kor
• 1/3 marATOM 14 km – rajt 10:00-kor
• 1/6 marATOM 7 km – rajt 10:15-kor
• eredményhirdetés:
– rövidtávok 600 m, 2000 m, 3000 m: 10:20-kor (változhat)
– egyéni ATOMfutás 7 km, 14 km: 13:00. Egyénik és váltók ATOMfutás 21 km, 30 km, 2-3 fős, buliváltó: 15:05. BrutálATOM: 18:00 (változhat)
1/2 marATOM 21 km 2 óra 45 perc (8:00 perc/km)
3/4 marATOM 30 km 4 óra (8:00 perc/km)
A mezőnyt 8 km/óra sebességgel záróbusz követi. Amennyiben a mezőny utolsó tagja ennél lassabban fut, őt a záróbusz beéri, annak fel kell rá szállnia, ahol a rajtszámát áthúzzák.
– 2-3 fős csapatváltó 30 km:
Sárgödör tér 11,5 km
ASE csarnok 14,4 km
Paksi Atomerőmű TLK 21 km
– buliváltó 30 km (5-10 főig, tetszőleges váltási pontok)
Fordulópont minden táv esetén az adott év versenynapja, szeptember 13.
• 600 m: 0-7 éves korig van díjazva (2019 vagy később születettek) az 1-3. helyezett külön lány – fiú, de 10 éves korig lehet rá nevezni (2016 vagy később születettek)
• 2000 m: 10 éves korig van díjazva (2016 vagy később születettek) az 1-3. helyezett külön lány – fiú, de 14 éves korig lehet rá nevezni (2012 vagy később született)
• 3000 m: 14 éves korig van díjazva (2012 vagy később születettek) az 1-3. helyezett külön lány – fiú, de bárki részt vehet rajta
• 1/6 marATOM 7 km: díjazásban az 1-3. helyezett külön lány – fiú kategória részesül
• 1/3 marATOM 14 km: díjazásban az 1-3. helyezett külön lány – fiú kategória részesül
Az egyéni 21 és 30 km-es versenyszámban 14 év feletti versenyzők indulhatnak!
• 1/2 marATOM 21 km: díjazásban az 1-3. helyezett külön női – férfi kategória részesül
• 3/4 marATOM 30 km: díjazásban az 1-3. helyezett külön női – férfi kategória részesül, illetve itt a korcsoport szerint is részesülnek díjazásban: 1-3. helyezett külön női – férfi
14-18 év (2008-2012)
19-30 év (1996-2007)
31-40 év (1986-1995)
41-50 év (1976-1985)
51-60 év (1966-1975)
61 év felettiek (1965-ben, illetve korábban született versenyzők)
• 2-3 fős csapat: díjazásban az 1-3. helyezett külön abszolút női – férfi kategória részesül, vegyes csapat esetén a férfi kategóriába kerülnek (2-3 fős csapatok egy kategóriában versenyeznek, így a díjazásuk is ez alapján történik)
• buliváltó: díjazásban az 1-3. helyezett részesül
Nevezési időszak 3/4marATOM 30 km 1/2marATOM 21 km 1/3 marATOM 14 km 1/6 marATOM 7 km
2026.02.28-ig 8000 Ft 7000 Ft 6000 Ft 5000 Ft
2026.04.30-ig 9000 Ft 8000 Ft 7000 Ft 6000 Ft
2026.06.30-ig 10000 Ft 9000 Ft 8000 Ft 7000 Ft
2026.08.31-ig 11500 Ft 10500 Ft 9500 Ft 8500 Ft
*2026.09.12-ig 12500 Ft 11500 Ft 10500 Ft 9500 Ft
*FIGYELEM!!! Online nevezés, helyszíni fizetés 2026.09.01-én 14:00-tól 2026.09.12-ig lehetséges. A nevezési rendszerbe ki kell választani az adott távot és véglegesíteni kell nevezést, ezután a sportesemény napján a versenyközpontban szükséges rendezni a tartozást, csak ezután lesz érvényes nevezésed, mellyel rész tudsz venni az adott távon.
Ezen díjakból a 18 éven aluiaknál a 15%-os gyermek/diákkedvezmény automatikusan levonásra kerül.
Nevezési időszak 3000 m 2000 m 600m
2026.02.28-ig 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft
2026.04.30-ig 5500 Ft 5500 Ft 5500 Ft
2026.06.30-ig 6000 Ft 6000 Ft 6000 Ft
2026.08.31-ig 7000 Ft 7000 Ft 7000 Ft
*2026.09.12-ig 7500 Ft 7500 Ft 7500 Ft
*FIGYELEM!!! Online nevezés, helyszíni fizetés 2026.09.01-én 14:00-tól 2026.09.12-ig lehetséges. A nevezési rendszerbe ki kell választani az adott távot és véglegesíteni kell nevezést, ezután a sportesemény napján a versenyközpontban szükséges rendezni a tartozást, csak ezután lesz érvényes nevezésed, mellyel rész tudsz venni az adott távon.
A buliváltóra és a 2-3 fős csapatváltóra augusztus 31-ig lehet nevezni, de csak annak tudjuk garantálni a pólót és érmet, aki június 30-ig csatlakozik a csapatához!
Nevezési időszak 3/4marATOM 30 km 2-3 fős csapat 3/4marATOM 30 km buliváltó
2026.02.28-ig 14500Ft 34000 Ft
2026.04.30-ig 16000 Ft 38000 Ft
2026.06.30-ig 18000 Ft 42500 Ft
2026.08.31-ig 20000 Ft 46000 Ft
A befizetett nevezési díjat 2026. június 30-ig tudjuk visszafizetni.
A nevezés lemondásának menete: a nevezési rendszerben a „befizetett nevezési díjat átutalással visszakérem” funkció is választható. Az itt megadott bankszámlaszámra teljesítjük a befizetett nevezési díj visszautalását. Ezt követően a nevezés törlése elindítható. 2026. június 30. után a nevezési díj átruházására van csak lehetőség helyszínen.
A befizetett nevezési díjat 2026. június 30-ig tudja átadni, utána helyszíni módosítás lehetséges, az adott nevezési díj alapján. A nevezési díj átruházásának menete: a nevezési rendszerben a nevezési díj törlésének indításával a „befizetett nevezési díjat átadom másik nevezéshez” funkció kiválasztásával teheti meg, ez után a befizetett összegről kap egy kuponkódot, amelyet egy másik nevezésnél tud felhasználni az adott évben.
– 18 éves korig (2008 és később születettek) automatikusan 15%-os kedvezményben részesülnek a nevezők. (Nappali diákigazolvány feltöltése vagy bemutatása nem szükséges)
– 2007-ben és az előtt születettek csak abban az esetben részesülnek 15%-os diák kedvezményben, amennyiben nevezéskor feltöltik a diákigazolványukat. Csak azok részesülnek diák kedvezményben, akik nappali szakon végzik a tanulmányaikat. (Helyszíni nevezéskor vagy rajszám felvételkor diákigazolvány bemutatása szükséges)
– a Sportoló Nemzet tagok részére 15 %-os kedvezményt tudunk biztosítani, amennyiben nevezéskor feltöltik a Sportoló Nemzet kártyájukat, ezután a kedvezmény automatikusan levonásra kerül
Az Atomfutás versenyre való nevezéssel a versenyző elfogadja és betartja verseny szabályait!
A versenyre való előnevezés a regisztráció után kizárólag a https://onlinenevezes.atomfutas.hu/login oldalon keresztül lehet, 2026.08.31. éjfélig!
A nevezésed csak a befizetéssel válik érvényessé! A díjbekérő kifizetését minden esetben a következő fizetési ciklus váltásáig lehet megtenni, ha elmulasztod, akkor a nevezésed töröljük és újbóli nevezés szükséges!!!!
A helyszíni nevezések korlátozott számban lesznek elérhetőek, a rajt időpontja előtt fél órával lezárul a nevezés!
Nevezés átírására lehetőség van a helyszínen, a helyszíni nevezési díjból a korábban befizetett összeg kerül levonásra.
Gyerek online nevezés:
Abban az esetben, ha a gyermek nem rendelkezik e-mail címmel, akkor a szülő regisztráljon be!
• A nevező rendszerbe való belépés után profilt kell készíteni a gyermeknek;
• Versenyzőim fül/új versenyző regisztrálása;
• Szükséges adatok kitöltése;
• Ezután az „Új nevezés” indításával lehet kiválasztani a versenyzőt.
A gyermek távokon való helyszíni nevezést a versenyszám előtt fél órával adhatják le.
A számlát, amennyiben cégre, egyesületre kéred, akkor a nevezési rendszerben a profil számlázási adatoknál az adószám megadása kötelező! A díjak átutalásakor pontosan töltsd ki a közlemény rovatot a díjbekérő számának feltüntetésével!
Azonnali bankkártyás fizetés: a nevezés folyamán tudod megtenni Simple pay rendszeren keresztül.
Banki átutalással: a nevezéskor kapott bizonylat alapján.
A számla kiállítója nevezési díj befizetése esetén:
Atomerőmű Sportegyesület
7030 Paks Gesztenyés utca 2.
Az átutalás esetén a díjbekérő sorszáma kerüljön feltüntetésre.
Helyszíni nevezés:
A verseny napján a rajtközpontban:
Készpénzes és bankkártyás fizetésre van lehetőség.
7030 Paks, Gesztenyés utca 2. ASE Sportcsarnok mellett
2026. szeptember 12-én szombaton 07:00-09:30
• Egyedi befutó érmet
• Finisher pólót
• Étkezési jegyet az előnevezők részére (hosszabb távokon)
• Útvonal biztosítást
• Chipes nettó időmérést
• Verseny közbeni frissítést
• Zenészeket az útvonalon
• Orvosi szolgálatot
• Masszázs és egyéb egészség megőrző szolgáltatások kipróbálása kapacitás függvényében
7030 Paks, Gesztenyés utca 2. ASE Sportcsarnok mellett
• Minden résztvevő 2026. szeptember 11-én pénteken 16:00-18:00 óra között, valamint a verseny napján 7.00 órától egészen 20 perccel a rajt előtti időpontig személyesen a versenyközpontban tudja átvenni a rajtszámát
• Rajtok előtt fél órával minden táv nevezését lezárjuk, mindenki tartsa be a rajtszám átvételét és nevezési határidőt
A városrendezési ütemterv aktuális állapota ismeretében kerül kialakításra és véglegesítésre!
A frissítő állomások körülbelül 4-5 kilométerenként fognak egymás után következni.
Egyszer használatos chippel történik, mely a rajtszám hátulján található jeladóval történik. Chip letéti díj nincs!
A versenyközpont mellett.
Telefon: +3620/5096635 (H-P: 08:00-16:00)
E-mail: info@atomfutas.hu
Facebook: https://www.facebook.com/atomfutas
Instagram: https://www.instagram.com/atomfutas/?utm_medium=copy_link
Eredménylista: a honlapon verseny után egy héttel
Kedves versenyzők! Köszönjük mindenkinek a részvételt! Az alábbiakban megtalálhatjátok az képeket!
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu